Főoldal » Kísérőlevél
A kísérőlevél (motivációs levél)
A kísérőlevél legalább olyan fontos, mint maga az önéletrajz, ha jelentkezünk egy munkahelyre, soha ne küldjük önéletrajzunkat kísérőlevél nélkül, kár lenne kihagynunk ezt a lehetőséget, minthogy ez igencsak hatásos eszköz arra, hogy megkülönböztessük magunkat. A levél csak akkor teljesíti a küldetését, ha van címzettje. Érdemes kikutatni, a pályáztató nevét és pozícióját, mert ez rögtön lehet egy jó pont.
Ajánlott tartalom
Az első mondatokban adjunk számot arról, hogy honnan tudunk az állásról. Hasznos megnevezni a forrást és leírni az első érzéseinket a lehetőséggel kapcsolatban. Szögezzük le rögtön az elején, hogy melyik pozícióra is kívánunk jelentkezni. Ezt támasszuk alá a következő mondatokkal, ami harmóniába hozza a személyünket az álláshoz szükséges elvárásokkal. A kísérőlevél ne ismételje az önéletrajzba foglaltakat, inkább tükrözze a személyiségünket és emelje ki hogyan felelünk meg az állás kérelmeinek, melyek a főbb motivációink, céljaink és hogyan illeszekedik ezekhez a megpályázott munkakör. Célravezető, ha úgy beszélünk magunkról, mint aki mindig is ezzel a területtel foglalkozott és a továbbiakban is ezt akarja csinálni.
Mellőzzük a kliséket, a nehézkes nyelvi szerkezetet. Tartózkodjunk az olyan kijelentésektől, hogy: szeretem a kihívásokat, kiváló a stressztűrő képességem, jó csapatjátékos, ambiciózus vagyok. Ezeket jobb körülírni, mert aki kimondja, az hitelét veszíti. Nem meggyőzni, bizonyítani kell. Vagyis a levél tartalmának kell hatásosnak lennie, nem a szavaknak.
Stílus
A levél műfaji szabályait érdemes alkalmazni a színek, a külalak kiválasztásánál, amire a konzervativizmus szelleme gyakorolja a legerősebb hatást. Fehér papír, fekete betűk!
A kiemeléseknél sem érdemes lilában gondolkodni, ha nem akarjuk magunkról azt a képet feléleszteni, hogy infantilisek vagyunk.
Hangnemében legyen barátságos, közlékeny, de nem fecsegő. Stílusában könnyed, de nem harsány, nyelvezetében modern, de nem trágár. Aki egy csepp humorral képes átszőni az anyagot, komoly előnyre tehet szert.
Az nyer, aki a munkaadó cég nyelvén beszél.
ENETIX SOFTWARE
INFOPRINT
Premium-Insurance
Activ Invest
SC Vadon SRL
Romlink Invest SRL
A.M.$urvey
UNIQA ASIGURARI
